Szerényen, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy sikerült hagyományt teremtenünk a gombász szezont megnyitó Kucsmagomba Fesztiválunkkal.
Az idei tavaszi időjárás nem alakult túl kedvezően a számunkra. Sokszor néztünk fel az égre a Fesztivált megelőzően és vártuk, hogy az „égi áldás” megsegítsen bennünket, gombászokat. Szerencsére néhány nappal a rendezvény előtt áztató esőt kaptunk, de még ez sem volt garancia arra, hogy a kucsmagombák előbújjanak.
A rendkívül kevés csapadék és hideg ellenére a vártnál jobban alakult a helyzet és több-kevesebb sikerrel minden csapat, mindegyik túra alkalmával gyűjtött kucsmagombát.
A három nap alatt összesen 11 szervezett túra indult és ezen belül a túravezetőink segítségével számtalan - többek között új - élőhelyet vizsgáltunk át.
Ezúttal az M1-TV mutatta be a Kucsmagomba Fesztivált, valamint az ATV/Echo tévé stábja is elkísért bennünket az egyik túrán. A felvételek az Internetre is fel fognak kerülni, erről később tájékoztatni fogunk benneteket.
A Várgesztesi Villapark idén is kitűnő otthont adott a rendezvényünknek. Mindegyik napon finom és változatos ételeket tálaltak fel számunkra, a kucsmagombás fogások is igen ízletesek voltak. Sokan - főleg a gyerekek – kihasználták a wellness részleg szolgáltatásait és íly módon lazítottak a következő napi túrákra. Elmondhatjuk, hogy igen aktív 3 napos hétvégében volt részünk.
Sokan közületek visszatérő vendégek voltak, akik vagy az első, vagy a második Fesztiválon már részt vettek, de szép számmal voltak olyanok is, akik már a harmadik alkalommal tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel.
Előre nem tervezhető okok végett kicsivel nagyobb volt a létszám, mint 2016-ban, de úgy gondoljuk, hogy a családias légkört így is meg tudtuk őrizni. Sajnos ettől függetlenül is sok jelentkezőt kénytelenek voltunk visszautasítani.
Voltak, akik már az elején jelezték, hogy mely ismerősökkel, barátokkal szeretnének egy házban aludni. Az ilyen jellegű kéréseket, tőlünk telhetően, maximálisan figyelembe vettük.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk tőletek, hiszen már most jónéhányan jelezték, hogy a következő Kucsmagomba Fesztiválon is szeretnének részt venni. Ez természetesen minket is arra sarkall, hogy érdemes újra nekivágni, van rá igény és talán apróbb hibáink ellenére nem is csináljuk olyan rosszul.
Persze mindegyik rendezvény után van min elgondolkodni, hogy mi az, amit jobban, szervezettebben lehetne megoldani.
Köszönjük a túravezetőknek Borsi Valériának, Füredi Rékának (Becca), Magai Beátának, Szinak Zoltánnak az aktív és áldozatos munkát.
Köszönjük Dr. Rimóczi Imre professzor úrnak a rendkívül élvezetes előadást, Patonai Jánosnak a mikológiatörténeti jelentősséggel bíró diavetítést és hogy rendelkezésünkre bocsátotta a preparált gombagyűjteményét.
Köszönjük dr. Lucskai Attilának, hogy eljött a Fesztiválra, így első kézből értesülhettünk a gombaszakellenőröket érintő tervezett jogszabályváltozásokról.
Reméljük, hogy a külterjes gombatermesztéssel kapcsolatos hiánypótló előadás is sokak számára érdekes volt és számos új információval szolgált.
Továbbá köszönjük Varga Lillának és Mike Arielnek a kitűnő zenét, habár idén sajnos kevesebben hallgatták meg őket, talán azért, mert sokan elfáradtak a gombásztúrákon. A legkitartóbbak viszont táncra is perdültek.
Köszönjük Sebestyén Ákos gombásztársunknak a már megszokott, remek kis élménybeszámolóját[1] a Fesztiválról.
Köszönjük, hogy idén velünk tartottatok a Fesztiválon. Reméljük, hogy jövőre újra találkozunk, addig is mindnyájatoknak jó egészséget és sok kellemes gombászélményt kívánunk!
Az alábbi linken megtekinthetitek a Fesztiválon készült fotókat, valamint az összegyűjtött és meghatározott gombák listáját.
Baráti üdvözlettel:
Gyuri, Gabi, Dorottya